Ne csak a szövegre hagyatkozz: brandépítő álláshirdetések a fedélzeten

Szöveges álláshirdetésekkel tele van a padlás és a legtöbb álláskereső portál is. Éppen ezért, ha ki szeretnél tűnni a tömegből, és húznál valami váratlant, érdemes a szövegeken kívül más kreatív tartalmakat is tesztelned. Nemcsak azért, mert így a külső employer brandinget is építheted, de akár olyan jövőbeli kvalifikált kollégák figyelmét is felhívhatod magadra, akiket egy sablonszöveggel nehéz lenne megnyerned. 

Ahhoz, hogy a jól bevált, hagyományos szöveges álláshirdetés mellett teret engedj a digitalizációs lehetőségeknek, kell egy kis bátorság. Azonban ne úgy gondolj erre a folyamatra, mintha elengednéd a gyeplőt. Fordítsunk egy kicsit a dolgon: minél sokrétűbb kommunikációval és álláshirdetés típussal hívod fel magadra az álláskeresők – valamint a konkurencia – figyelmét, annál értékesebbé teszed a márkátokat.

Ezzel a kommunikációval ugyanis azt sugalljátok a célközönségnek, hogy modern, innovatív cég vagytok, akik sikeresen adaptálják az új lehetőségeket a mindennapi folyamatokba. Legyen szó kommunikációról, szervezeti folyamatokról vagy más fejlesztésekről. 

A hazai bizonytalan vállalkozói- illetve munkavállalói környezetben ez jövőképet és magabiztosságot sugall, amit a két állás között lévő potenciális jelöltek, valamint a váltáson gondolkodók is értékelni fognak. Az alábbiakban tehát azt nézzük meg, milyen álláshirdetés típusok hozhatnak sikert a hagyományos szöveges hirdetéseken túl.

Milyen eszközökkel dobhatod fel az álláshirdetésed?

Nem mi találjuk fel a spanyolviaszt, hiszen az egyik legjobb tanács, amit adhatunk, hogy az álláskereső portálok és a saját céges karrieroldalakon túl érdemes az online, digitális kontentek felé is nyitnotok. Például:

  • remek felületet biztosíthatnak a social media csatornák,
  • nagyot mehetnek a videós álláshirdetések,
  • de a vállalkozás anyagi lehetőségeitől függően akár VR és AR megoldásokban is gondolkodhattok.

Azonban mielőtt a közösségi médiát tekintve az itt közreadott egyszerű szöveges posztokra gondolnál, azt javasoljuk, hogy használd a rendelkezésedre álló kreatív eszközöket. Például a videó- és a képszerkesztő programokat, és a száraz szöveg helyett inkább az információk látványos átadására helyezd a hangsúlyt. Dolgozhatsz:

  • látványos Facebook és Instagram posztokkal,
  • Instagram Stories-al,
  • infografikákkal,
  • videókkal,
  • egy kis játékkal.

Ezeken kívül a szokásos unalmas tudnivalók mellett, mutasd be a leendő munkatársnak a munkakörnyezetet, amiben nap mint nap dolgozni fog, szólaltass meg néhány kollégát és a várható feladatokat. Ezek mind segítenek abban, hogy közelebb vigyék a céget a jelölthöz, egyben a brandet és az employer brandinget is építsétek.

Változatos álláshirdetés típusok, amikkel brandet is építhetsz

Hogy ne csak a levegőbe beszéljünk, arra a LinkedIn üzleti blogjában lelt kincseknél nincs is jobb példa. Az alábbiakban olyan kreatív álláshirdetéseket mutatunk be neked, amik nemcsak látványukban emelkednek ki a tömegből, hanem hatékonyságukban is.

  1. Amikor az Animal Crossing egy kis kreativitással találkozik

A los angelesi székhelyű digitális kreatív ügynökség, a Waste Creative az egyik ügyfelük, a Nintendo termékét használta fel az új kollégák és tehetségek felkutatására. Ehhez a sikeres Animal Crossing játékot vették alapul és némi játékosítással fűszerezve dobták piacra az álláshirdetést.

Az épület előtti üzenőfalon a jelentkezők megtalálják a hirdetéseket, majd az ajtón belépve a Waste irodájának grafikus leképezése várja a látogatókat. Fel tudják térképezni az épületet, és elképzelhetik magukat, valamint a feladataikat az adott pozícióban.

A képen szöveg, épület, tornác, ablak látható

Automatikusan generált leírás
A képen szöveg, beltéri, terület látható

Automatikusan generált leírás
  1. Videóban az igazság

A Fiverr – egy online piactér a szabadúszó szolgáltatásokra specializálódva – toborzó videója az egyik legjobb példa arra, hogyan kombináld a vizuális kontentet az üzenettel úgy, hogy egyből meg is különböztesd magad a versenytársaktól és föléjük pozícionáld magad. Hogy miért? Mert az üzenet így szól:

„If you’re good at what you do, you can work anywhere. If you’re the best at what you do, come work at Fiverr.”

Itt pedig megnézheted a videót:

  1. Amikor egy kép többet mond ezer szónál

Vannak olyan helyzetek, amikor nem szorul magyarázatra a szöveg. Így volt a Bud Light sörmárka és a diákokat kereső McDonald’s esetében is. Mondhatnánk úgy is, hogy no caption needed.

A képen szöveg látható

Automatikusan generált leírás
A képen étel látható

Automatikusan generált leírás
  1. Strukturáltan gondolkodóknak és lényegre törekvőknek – infografika!

Az IBM által létrehozott szöveges álláshirdetések egyik legnagyobb előnye, hogy könnyen átláthatók és olvashatók, logikus a felépítésük. Emellett elég információt adnak a jelölteknek ahhoz, hogy felmérjék a saját alkalmasságukat a pozícióra. Ezzel a lehetőséggel az IBM is jobb minőségű jelöltek közül tudott válogatni, mert többségében releváns tapasztalattal – képesítéssel bírók jelentkeztek a meghirdetett pozíciókra.

A képen szöveg, parkolóhely, képernyőkép látható

Automatikusan generált leírás

Gondoltad volna, hogy ilyen sokféle, kreatív és ötletes álláshirdetést is feladhatsz? Ezek mellett természetesen a hagyományos módszert kell sem kell elvetni. A legjobb az, ha a régit megfelelő arányban kombinálod az újjal. Ha szeretnél hozzá egy kis segítséget, akkor jó, ha tudod, hogy a mytime.jobs-on március 31-ig ingyen teheted közzé a hirdetésed.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is:

LinkedIn
Facebook
E-mail